bill kaulitz

5.rész: Tigris a ketrecben

Az álmomból felriadtam, valami zajt hallottam és megijedtem. Kinéztem az ablakon, de nem láttam semmit és senkit. Kora reggel volt, az utolsó előtti napunk Magyarországon, holnap elmegyünk és kb 3hét múlva jövünk vissza.Rossz volt tudni, hogy már csak ma és holnap lehetek Billel. Nem tudtam mit kezdeni magammal, kimentem a teraszra és ott bámultam a tájat. Volt valami különös a víz csillogásában, ami nagyon vonzott, általában nem járok strandra vagy tengerpartra, nem szeretem a vizet, néha -ha elég nagy a forróság- megmártózok benne, de utána egyből megszárítkózok és csak után megyek el. Halk nyöszörgés rántott vissza a valóságba, tudtam, hogy a bátyám hamarosan fel fog kelni. Elindultam mosakodni és felöltözni, ezután elmentem reggeliért. Mire visszaértem a hotelba már Patrik az ágyán ült. Még nem igazán volt magánál, álmos szemekkel nézett rám.

- Szia! Jó reggelt! -üdvözöltem, még én is meglepődtem magamon, hisz teli voltam energiával

- Jó reggelt! Az mi? -mutatott a kezemben lévő szatyorra

- Hoztam reggelit. Ha vársz egy kicsit, akkor megkapod!

- Jó! Egy istennő vagy! -dícsért, gyakran becézget, az sem zavarja ha néha elég kétértelmű amit mond és aki nem ismer minket az akár azt is hiheti, hogy együtt járunk

- Tudom! -mondtam 1000wattos mosollyal

Elkészítettem a reggelijét és ágyba vittem neki. Egy apró köszönöm féleség után neki látott. Én elmentem a fürdőszobába megcsinálni a sminkemet. Már két napja itt vagyok és még nem vettem semmilyen emléktárgyat, ezért elmegyek és körbenézek, veszek valami hűtőmágnest vagy nem tudom. Nem mintha ezt a két napot el tudnám valaha felejteni. Inkább bele sem gondoltam milyen lenne elfelejteni azokat a gyönyörű perceket amiket itt töltöttem Bill társaságában. Szóltam Patriknak, hogy elmegyek vásárolni és már le is léptem. Jó volt kicsit egyedül lenni a gondolataimmal, általában sokszor vagyok egyedül és tudok nyugodtan gondolkodni, de ez az utóbbi időben lehetetlennek bizonyult. Beszálltam a liftbe és nekidőltem a hideg fémnek, nagyon hamar leértem a földszintre. A hallban hatalmas tömeg volt, valami forgatásról beszéltek, és statisztákat kerestek. Akkora volt a hangzavar, hogy azt sem hallottam volna meg, ha valaki utánam ordít, ezért is ijedtem meg amikor valaki elkapta a karomat és letérített az utamról. Próbáltam visszaigyekezni a kijárathoz, de a szorítás egyszerűen nem engedett. Meg voltam rémülve, egy "kétajtós szekrény" rángatott ide-oda és próbált utat törni maga előtt. Ezer féle gondolat cikázott a fejemben, mindenhogy próbáltam szabadulni de egyszerűen nem ment, minnél jobban ellenkeztem, annál erősebben szorította a férfi a kezemet. Észre sem vettem, hogy kibuggyantak a könnyeim, ilyen még soha nem történt velem, szólnom kellett volna Dominiknek, akkor tuti, hogy ez nem történik meg, hisz ő nem hagyná, hogy elvigyenek. Már a hátsó kijárathoz értünk amikor megláttam Billt, a testőrével veszekedett, de nem értettem, hogy min, bár a hanghordozásából ítélve valószínüleg szitkozódott. Ekkor megszólalt az a férfi aki a karomat szorította.

- Das Mädchen ist hier. (Itt van a lány.) -mondta, de egy szót sem értettem ebből, hirtelen Bill elhallgatott és magához húzott. Megnyugtató volt a karjaiban lenni, bár még mindig sírtam.

- Ich weiß, dass er nicht er war! (Tudom, hogy nem ő volt!) -mondta, én értetlenül néztem rá, annyit értettem meg, hogy Ő tud valamit. Ekkor elindultunk a hátsó kijárat felé ahol egy fekete lesötétített autó várt minket, Bill beült és behúzott maga mellé, elindult az autó engem pedig kirázott a hideg és újabb sírógörcs környékezett. Bill valamit nagyon magyarázott a férfinak és a testőrének, miközben nyugtatóan simogatta a vállamat. Nem értem mi folyik itt. Miért kellett elcipelniük engem is, ha egy szót sem mondanak angolul, hogy értsek bármit is. Teljes testemben reszkettem, mikor hirtelen megállt az autó, át kellett szállnunk egy fekete limuzinba, beültünk és ott várt minket Tom, a zenekar másik két tagja, és egy menedzser szerű ember, Jólöltözött volt, öltönyt viselt hozzá passzoló nadrággal, inggel és nyakkendővel. Épphogy bezáródott a kocsi ajtó Tom elkezdett ordibálni velem, egy szót sem értettem belőle, és fogalmam sem volt mit tettem ami miatt így viselkedtek velem. Értetlenül bámultam Billre, aki megvárta, hogy Tom egy picit lecsillapodjon és utána elmagyarázott nekem mindent.

- Somebody told the press that I have a girlfriend. They started harassing the management and we were photographed on the beach, which got into the newspaper naturally,. Tom is yelling at you because of it because he believes it you sent the pictures to the newspapers. (Valaki szólt a sajtónak, hogy barátnőm van. Ők elkezdték zaklatni a menedzsmentet és lefotóztak minket a strandon, ami természetesen bekerült az újságba. Tom  azért ordibál veled mert azt hiszi te küldted el a képeket az újságoknak.)

- I didn't do this! And I am not his girlfriend. (Nem én voltam! És nem is vagyok a barátnője.) -mondtam el az igazságot. Nem én tehetek erről az egészről és mit képzel magáról Tom, hogy csak úgy leordítja a fejemet, mit szólna hozzá ha esetleg én ordítanék így vele? Már a kilincs után nyúltam, nem zavart, hogy az autó mozgásban van, nem vagyok hajlandó velük menni.

- Was tun Sie? Sind Sie verrückt? (Mit csinálsz? Megőrültél?) -kapta el a csuklómat Bill és rántott vissza maga mellé, és már megint nem értettem, hogy mit mond. Értetlenül bámultam rá

- I don't understand! (Nem értem!) -mondtam miközben még mindig értetlenül ráztam a fejem. Bill megpuszilta a homlokom.

- I'm sorry! (Sajnálom!) -mondta, és szorosan magához húzott, megállt az autó és egy másik szálloda előtt parkolt le. Kiszálltunk és bekísértek minket az egyik szobába.

- We have to stay here until a time! (Egy ideig itt kell maradnunk!) -mondta Bill, a szót átvette tőle a menedzsere.

- The journalists presumably now they will attack, you have to be left because of this here while I arrange the thing. (Az újságírók valószínűleg most meg fognak rohamozni, ezért kell itt maradnotok addig, amíg én elintézem a dolgot.) -mondta, de még szinte be sem fejezte a mondatot már ellenkeztem is. 1: el kell utaznom, 2: beszélnem kell a bátyámmal, 3: utálom ha a szabadságomban korlátoznak. Természetesen finomabb hangnemben mondtam el a dolgot a menedzsernek.

- I have to leave for Vienna tomorrow! (Nekem holnap után el kell utaznom Bécsbe!) -mondtam, de nem bizonyult elég erősnek az érvem.

Azt mondta a menedzser, hogy majd elutazok akkor ha egy kicsit elült ez a dolog. Itt kell maradnom egész nap ebben az átkozott szobában és még a testvéremet vagy Danit és Tomit sem láthatom. A cuccomat elhozták és legalább a levelet amit írtam átadták Patriknak. Ő tud értesíteni mindenkit, bár nem  írhattam le neki mindent, a telefonomat ki kellett kapcsolom és elvették tőlem. Hiába volt hatalmas a szoba és volt benne minden ami kellhet ahhoz, hogy szórakoztassam magamat egyszerűen nem bírtam ott lenni. A tudat, hogy be vagyok zárva teljesen felingerelt, dühösen járkáltam a szoba egyik sarkából a másikba, még a teraszra sem mehettem ki mivel megláthatnak. Még csak dél volt de már majd' szétvetett az ideg. Ha még egy órát ott kell töltenem akkor tuti, hogy megőrülök. Próbáltam egyességet kötni Daviddel -a fiúk menedzserével- nem engedett semmit. Bill próbálta menteni a menthetőt és beszélgetést kezdeményezett, de egyszerűen túl ingerült voltam ahhoz, hogy bárkivel normális hangnemben tudjak beszélni, sikeresen meg is sértettem szegény Billt. A szobán belül volt négy hálószoba, egy nappali és két fürdőszoba, a négy szoba közül berohantam az egyikbe és becsaptam magam mögött az ajtót. Egy ideig ott dühöngtem, próbáltam magamat rajzolással nyugtatni és használt is valamennyit. Hallottam kintről ahogy a fiúk jókedvűen beszélgetnek, bár amikor csak Billt hallottam érzékeltem valami feszültséget a hangjában. Meguntam a rajzolást és kimentem a nappaliba a fiúkhoz, épphogy kiléptem a szoba ajtaján Bill már fel is pattant, elkapta a kezem és leültetett maga mellé, mélyen a szemembe nézett és simán kiolvashatta belőle az érzéseimet, valószínűleg ez sikerült is neki, mivel óvatosan megsimogatta az arcomat és megölelt.

- Oh! The tiger kitten was assuaged? Bill you know something! (Na! A tigris kiscicává szelídült? Bill te tudsz valamit!) - mondta Tom. Ezen tökéletesen felidegesítettem magamat, felpattantam Bill öleléséből és üldözőbe vettem Tomot. Ő nevetgélve menekült előlem, de én egyáltalán nem tartottam viccesnek. Egész nap idegeskedtem és most még ez a nagyképű, felfuvalkodott  hólyag még tovább feszítette a húrt. A nappaliban kergettem, mikor megbotlott a szőnyegben ráugrottam és összekulcsoltam hátul a kezét, erre vergődni kezdett és szabadulni próbált, már amúgy is ott jártam, hogy kitekerem a nyakát, nem hiányzott hogy még szitkozódjon is, egy pillanatra elveszítettem az uralmat felette és hirtelen felpattant alólam, megszorította a karomat és nekinyomott a falnak. Felvonta az egyik szemöldökét és fölényesen vigyorgott, csak azt felejtette el, hogy szemben állok vele, épphogy elmosolyodott már fel is rántottam az egyik térdemet és nem kicsi lendülettel ágyékon rúgtam, abban a pillanatban eleresztette a karomat és összerogyott előttem. Most én vigyorogtam rá fölényesen és nagyképűen, elindultam a bőröndjeim felé miközben Bill döbbenten kapkodta a fejét, egyszer engem, egyszer Tomot figyelte, a srácok pedig meglepetten vigyorogtak és sugdolóztak. A bőröndömből kivettem az mp3 lejátszómat, leültem a kanapéra és bömböltettem a fülembe a zenét. Lecsuktam a szememet és meglepődtem, hogy mennyire meg tud nyugtatni egy Rammstein szám. Már nem tudom hanyadik számot hallgattam amikor valaki megrázta a karomat.

- Tom is furious just now, it annoys it that you handled him so! (Tom most éppen dühöng, bosszantja, hogy így elbántál vele!) -mondta Bill. Teljesen elszoktam az édes, kisfiús hangjától. Erre elmosolyodtam, láttam rajta, hogy aggódik az én és a bátyja közti kapcsolat miatt.

- Does your hand hurt? (Fáj a kezed?) -mutatott a felkaromra. Amikor ránéztem a kezeimre megdöbbentem, a vállamtól kb tíz centire liláskék szorításnyomok voltak. Elöntött újra a düh, még én is meglepődtem, hogy lehetek ennyire agresszív.

- No! (Nem!) -vágtam rá és a szememmel kutattam Tom után. Épp kijött az egyik szobából, még fel sem mérte a helyzetet már neki is rontottam. Ahogy nekimentem sikerült visszalöknöm az ágyra, ráugrottam a hasára és ököllel ütöttem a mellkasát. Próbálta felhúzni a térdét és maga elé rakni a kezét, de a lába belém ütközött, sikeresen eltalálta a gerincemet, mire felszisszentem és a nyakának ugrottam. Még én sem realizáltam, hogy fojtogatom szegényt amikor maga alá gyűrt, lefogta a kezeimet és nem engedett el addig amíg le nem nyugodtam.

Leültem a TV elé hozzábújtam Billhez és úgy bámultuk az egyik zenecsatornát. Engem egyáltalán nem kötött le, csak arra koncentráltam, hogy Billel vagyok és, hogy ő próbál teljesen megnyugtatni. Simogatta a karomat, a hajamat, az államat és akárhányszor összenéztünk mindig angyalian mosolygott rám. Teljesen belemerültem a tanulmányozásába, tökéletes volt minden vonása. Kimerítő volt a mai nap és még csak 3óra van, nem érdekelt a hangzavar ami körülöttünk uralkodott, egyszerűen kizártam a külvilágot és csak mi ketten voltunk. Nem telt el sok idő szépen elaludtam Bill karjaiban és a bátyámmal álmodtam.

6.rész: A titkos üzenet és a nagy bejelentés

Kora hajnalban ébredtem, még szinte sötét volt odakint, körbenéztem, az egyikszobában voltam, helyesebben voltunk, Bill is ott volt, ott feküdt mellettem. Valószínűleg behozott este a szobába. Nem volt erőm felkelni ezért inkább visszabújtam a takaró alá, a mocorgásommal sikerült felébresztenem Billt is. Ahogy kinyitotta a szemét rám mosolygott, még így kócos hajjal, smink nélkül is nagyon édes volt. Nem bírtam tovább hozzábújtam, ő pedig megölelt. Csak ekkor tűnt fel, hogy még mindig ruhában vagyok.

- When did you bring me into the room? (Mikor hoztál be a szobába?) -kérdeztem, miközben a vállába fúrtam az arcomat

- I don't know! Around midnight. (Nem tudom! Éjfél körül.) -mondta, és megpuszilta a homlokomat

Elindultam zuhanyozni és rendbe szedni magamat. Mire elkészültem már a többiek is felkeltek, csak remélni tudtam, hogy nem én keltettem fel őket, mert akkor megint ordibálni fognak velem és azt nem akarom.

- Did I wake you up? (Én keltettelek fel titeket?) -kérdeztem, már teljesen felkészültem arra, hogy le fogják ordítani a fejemet.

- No! (Nem!) -kaptam az egybehangzó választ

- Dieses Glück von euch ist mein Kätzchen noch! (Még az a szerencséd cicám!) -mondta Tom, hátrafordultam és kérdőn néztem rá. Gondolom, hogy valami roppant érdekfeszítő beszólás volt. Nem idegesítettem tovább magam rajta, visszaszóltam neki természetesen magyarul, hogy egy kicsit ő is bosszankodjon.

- Na! Megszólalt a nagy macsó! Mindenki figyeljen mr. Szexistenre -tudtam nagyon jól, hogy nem valami húdenagy beszólás, de éppen elég ahhoz, hogy Tomot bosszantsam. Aztán bementem a szobába és megláttam Bill mobilját az asztalon. Ő elment fürödni, ahogy kilépett az ajtón felkaptam a készüléket és elkezdtem sms-t írni.

" Szia! Petra vagyok! Ne válaszolj az üzenetre lécci, mert ha lebukok nem tudom, hogy mit csinál velem az a félőrült menedzser! Nem tudok ma elutazni veletek, de megígérték, hogy amint nyugodtan tudok majd közlekedni az utcán elmehetek. Egy szállodába vagyok bezárva az egész TH legénységével. Tegnap már majdnem kinyírtam Tomot, valami hatalmas nagy barom. Amilyen gyakran csak tudok írok neked! Szeretlek!"

Amint jelezte a telefon, hogy elküldte az üzenetet ki is töröltem és visszatettem oda, ahonnan elvettem. Épp jókor ültem vissza az ágyra, szinte ahogy felvettem a földön lévő újságot Bill már be is toppant az ajtón. Amint meglátta mit olvasok leült mellém és megkért, hogy fordítsam le neki. Elmondtam, hogy azt írják, hogy velem jár, hogy állítólag már régóta együtt vagyunk és csak azért maradtak Magyarországon, hogy velem lehessen egy kicsit. Szóval az újságírók szerint együtt járónk már tök régóta, ez vicces mivel még három napja ismerjük csak egymást. Nem számítottam arra, hogy kérdez bármit is egy ideig, de keresztbe húzta a számításaimat.

- May be a question of mind? (Lehet egy kérdésem?) -nézett rám olyan szemekkel, amelyeknek nem lehet nemet mondani

- He was a question of yours immediately! (Máris volt egy kérdésed!) -válaszoltam nevetve

- Ok. May be a question of mine then yet? (Akkor lehet még egy kérdésem?)

- Immediately too we are on the second question! (Máris túl vagyunk a második kérdésen is!) -mondtam neki, mire elnevette magát és megfogta a kezemet

- There is something special according to me between us and I would like it what kind we are together how if we could try it. So would you be my girlfriend? (Szerintem van valami különleges köztünk és szeretném ha kipróbálhatnánk, hogy milyenek vagyunk együtt. Szóval lennél a barátnőm?) -megriadtam egy picikét a kérdésétől, szeretem Billt, sőt megőrülök érte, de nem tudom, hogy működne-e köztünk egy távkapcsolat, és furán hangzott, hogy "barátnőm" az olyan mintha ki akarna sajátítani, bár csak az zavar, hogy ott van a szóban az a kis birtokos jelző.

- YES! Yes! Yes! (IGEN! Igen! Igen!) -ugrottam boldogan a nyakába, elöntött a boldogság és egyszerűen nem bírtam gondolkodni. Egy olyan fiú, aki a példaképem lehetne, aki hatalmas sikereket ért el és egy csomó lány álma, egy ilyen srác lesz a barátom. Tudom, hogy lesznek nehéz időszakok, de valahogy biztos átvészeljük.

Olyan édes volt, ahogy szótlanul tűrte, hogy ölelgetem. Hirtelen lenyomta a csípőmet és fölém hajolt, ahogy ott feküdtünk a párnák között úgy éreztem, hogy végre igazán boldog lehetek. Érintése rántott vissza a valóságba, óvatosan simogatta az arcomat és nagyon lassan hajolt egyre közelebb. A szívem nagyon hevesen vert, az adrenalin meglódult az ereimben, a nyakánál összekulcsoltam a kezemet. Az ajkai már az én számat súrolták. Nagyon óvatosan megnyalta az ajkaimat és óvatosan átdugta a nyelvét a számba. Gyengéd volt mégis szenvedélyes, ettől persze teljesen bepörögtem és többet akartam, nem hagytam, hogy elhúzódjon, mohón tapadtam az ajkaira miközben felültünk. Az ölében ültem és nagyon sokáig nem engedtem el az ajkait. Viszont ennek a pillanatnak is véget kell érnie valamikor, bár ne most érne véget de muszáj volt, hallottuk amint Tom Bill nevét kiálltja, nagyon közelről, az ajtó túloldaláról jött a hang ezért szét is rebbentünk. Bill felállt és kinyitotta az ajtót.

- Halo! -köszönt Bill

- Hi! -válaszolt Tom

- Gibt es Schwierigkeiten? (Baj van?) -kérdezte Bill

- Nicht will nur ich mit ihm sprechen! (Nem, csak beszélni akarok vele!) -mutatott rám

- Gut! (Jó!) -válaszolta Bill - Aber ich muss etwas sagen! (De nekem is mondanom kell valamit!)

- Ich höre! (Hallgatom!) -mondta Tom, mire Bill egy kissé idegesen rám nézett, nem kellett semmit sem mondania, és nem kellett semmit sem értem a beszélgetésükből, jól tudtam, hogy most fogja elmondani Tomnak az előbb történteket, és azt is tudtam, hogy jobb lesz ha most kimegyek a szobából. Épp hogy leültem a kanapéra a fiúk közé, már hallottam is Tom ordítását.

- Was? Sind Sie normal? Wie alt? Zwölf? Bill! Denken Sie, Sie dürfen nicht es zu diesen Dingen ausstellen! Nicht gute Idee! Sie taten gute große Absurdität! (Mi van? Normális vagy? Hány éves? Tizenkettő?Bill! Gondolkozz, nem teheted ki ezeknek a dolgoknak! Nem jó ötlet! Jó nagy hülyeséget csináltál!) -zengett a szoba. Georg és Gustav rám néztek, utána a kivágódó szobaajtóra. Először Tom lépett ki rajta, az arca vörös volt és olyan pillantásokat vetett rám, hogy ha ölni tudna a tekintetével én mér tuti, hogy halott lennék. Mögötte jött ki Bill fejcsóválva, lassan odamentem hozzá és megöleltem. Szembefordultam Tommal miközben Bill hátulról megölelt és kezét a hasamon összekulcsolta, fejét pedig a vállamra rakta.

7.rész: Meglepetések

Szépen összevesztem Tommal. Nagyon önfejűek vagyunk mind a ketten és szerintem sikerült annyira kikészítenem szegényt, hogy ha még egy rossz szót szólok akkor tuti, hogy kitekeri a nyakamat. Valamiért vele nem sikerült megtalálnom azt a bizonyos arany középutat. Már egy hete körül vagyunk ide bezárva, David még nem tudta kimagyarázni a helyzetet a médiának és állítólag már egész Európában tudnak rólunk. Tom nélkül s elég feszült voltam, deegyszerűen ha elmentem mellette mindig kaptam egy hülye megjegyzést. Gustavval és Georggal egész jó volt a viszonyunk, láttam Billen, hogy feszeng a testvére miatt. Elhatároztam, hogy megpróbálok kibékülni Tommal, bár már előre láttam, hogy nehéz menet lesz. Megérdeklődtem, hogy miket szeret, mi az amit utál és megpróbáltam a kedvére tenni. Ha ezen múlik, hogy Bill jobban érezze magát, akkor hajlandó vagyok megalázkodni Tomnak. Már a gondolattól is kikészültem, hogy olyan önkényesen rám vigyorogjon és azt gondolja, hogy neki volt igaza. Utált engem és ezt én is jól tudtam, akárhányszor közel voltam hozzá szúrós pillantásokat vetett rám és az arcmimikája sem azt mutatta, hogy hajlandó nyitni felém. Reggel korábban keltem és megrendeltem Tom kedvenc kajáját, csináltam neki egy kakaót és bevittem a szobájába. Letettem a kis éjjeliszekrényre a tálcát és leültem az ágya szélére. Megráztam egy picit a vállát, mire nyöszörögni kezdett és magára húzta a takarót.

- Tom! -szóltam neki, valószínűleg egy kicsit megijesztettem, mert hirtelen felült az ágyban és ijedten nézett szét.

- Damn it! What do you want? You scared me! (A fenébe! Mit akarsz? Megijesztettél!) -mondta, majd álmosan visszadőlt a párnái közé. Gondolom most csak rontottam a helyzetemen, most még jobban utál mert felkeltettem.

- Nothing. Let us leave it! (Semmit. Hagyjuk!) -válaszoltam, majd felálltam és ott hagytam. Visszamentem a szobánkba, Bill még aludt, olyan édes volt ahogy teljes nyugalomban szuszogott a párnák között. Teljesen ellentéte Tomnak. A fürdőszobában lezuhanyoztam és elvégeztem a szokásos reggeli teendőimet. Mire kijöttem Bill már az ágyon ült és fáradt szemekkel nézte a beszűrődő napsugarakat. Összemosolyogtunk és odaültem mellé, szorosan hozzábújtam és megpusziltam, ő pedig a fejét a vállamra döntötte és úgy próbált magához térni. Elindult ő is a fürdő felé, ott hagytam és kimentem a nappaliba. Bekapcsoltam a tévét és  bámultam valami híradóféleséget. Ekkor jött ki Tom a szobájából, ránéztem és inkább nem szóltam egy szót sem. Elégedetten mosolygott és lehuppant mellém a kanapéra, próbáltam menekülni, de beleütköztem a kanapé karfájába.

- Thank you for the breakfast! (Köszönöm a reggelit!) -mondta, miközben a szemem sarkából láttam, hogy mosolyog.

- Not at all! (Nincs mit!) -mondtam, miközben rá se néztem

- What happened? (Mi történt?) -kérdezte, rám nézétt majd a tévére utána pedig megint engem nézett. Ránéztem egy "mivan" pillantással, mire értetlenül bámult vissza rám. Ekkor esett le a tantuszt, azt hitte, hogy történt valami amiatt bámulom a híradót és nem nézek rá.

- Nothing. (Semmi.) -jelentettem ki miközben elnevettem magamat.

Bill teljes hadi felszerelésben jött ki a szobából. Bár nem mehettünk sehová ő most is úgy nézett ki mint aki arra készül, hogy a szokásos tömegben mozogjon miközben mindenki őt figyeli. Amikor meglátott minket Tommal ahogy nevetgélünk értetlenül meredt ránk, mondhatni leesett az álla. Tuti, hogy nem arra számított, hogy valaha is Tommal fogok beszélni anélkül, hogy összevesznénk.

- Wow! -mondta, majd intett nekem és behívott a szobába.Szinte abban a pillanatban ahogy becsukódott az ajtó a nyakamba ugrott és hálálkodott. Azt hitte, hogy Tommal soha nem fogok összebarátkozni, én is ezt gondoltam eleinte, de megelégeltem az állandó veszekedést. Bár élveztem, hogy bármilyen kis aprósággal fel tudom idegesíteni Tomot, láttam, hogy ezzel Bill idegeit is próbára teszem.

A nappaliban hatalmas meglepetés várt rám. David állt előttem és a kezembe nyomta a telefonomat, elmondta, hogy már lecsillapodtak a kedélyek és elmehetek. Az egyik szemem sírt, a másik pedig örült. Boldog voltam, mert nyugodtan elmehettem és nem kellett sunyiban smseket írnom, de szomorú voltam, ha én elmegyek Bill is elmegy, visszamegy Németországba és soha többé nem fogom látni. Sírva öleltem meg Billt, zokogtam és senki sem vigasztalhatott meg. Annyi féle érzelem keringett bennem, hogy teljesen összezavarodtam és az ájulás kerülgetett. Bekapcsoltam a mobilomat és épp, hogy megnéztem a nem fogadott hívásokat máris megcsörrent. A saját menedzserem volt, ezt fel kellett vennem, a telefon egyre erőszakosabban csengett, sóhajtottam egy utolsót és felvettem.

- Szia! -szóltam bele reszkető hangon

- Mégis mit képzelsz magadról? Csak úgy minden bejelentés nélkül eltűnsz és  heteken keresztül arra sem vagy hajlandó, hogy felvedd azt a nyomorult telefont? Mégis milyen elfoglaltságaid voltak ami miatt nem tudtál elutazni a fiúkkal? Ők már Hamburgban vannak és érdekes módon egyikük sem tud semmit rólad! Ha velem nem is legalább velük beszélj! -olyan hangosan ordított, hogy nem bírtam a telefont a fülemnél tartani, kihangosítottam és letettem az asztalra úgy hallgattam végig. Nem szóltam közbe, megvártam amíg kiordítja magát.

- Figyelj! Nem jókedvemből tűntem el és nem telefonáltam. Találkoztam valakivel, akibe totálisan belehabarodtam, viszont elfelejtkeztem arról, hogy híres és valaki lefotózott minket, elküldte az újságoknak és szépen keresztbe tett nekünk. -magyaráztam, de a szavamba vágott

- Na ide figyelj! Engem nem érdekel a magánéleted! Viszont ne felejtsd el mit ígértél! És csak úgy mellékesen ki az a híresség, aki miatt most én szívok? Beszélni akarok a menedzserével, már ha van neki olyan!

- Bill Kaulitz -mondtam, szinte hallottam ahogy leesik Dávid álla.

- Hol vagy? -erre a kérdésre nem számítottam

- Siófokon egy szállodában.

- És melyikben?

- Nem tudom! Nem láttam a nevét, mivel a hátsó bejáraton lettünk beszöktetve és mióta itt vagyunk ki sem mehettünk a szobából.

- Remek! Most már elmehetsz? -kérdezte gúnnyal a hangjában

- Most már igen!

- Akkor felülsz egy vonatra és átmész Tihanyba, ott fogsz találkozni Emmával és majd ő elmondja, hogy mit csinálj! -tehát azt akarja, hogy minél előbb eltűnjek Bill közeléből. Emma Dávid huga, nagyon kedves és szeretetre méltó, és hál istennek nagyon kreatív, tuti, hogy ki fog találni valami megoldást.

8.rész: Búcsú

Nehezemre esett összepakolni, úgy éreztem, hogy szét fogok esni apró darabkákra. Teljesen magam alatt voltam, mire végeztem a pakolással már a lehető legrosszabbra is felkészültem. Kimentem a nappaliba, Bill ott ült és furán nézett rám. Egy szó nélkül odaballagtam hozzá és sírva a nyakába borultam. Szeretem őt és most el akarnak szakítani tőle, ehhez nem vagyok hozzászokva. Bill kikísért a szálloda bejáratáig és megvárta velem a taxit. Megállt az autó és dudált egyet, elkezdtem berakni a bőröndjeimet a csomagtartóba, de miután szerencsétlenkedtem egy sort odajött hozzám a sofőr és ügyesen bedobált mindent a kocsiba. Ránéztem Billre, már nem csak én sírtam, neki is ott volt egy könnycsepp a szeme sarkában. Utoljára megcsókoltam, Bill nagyon szenvedélyes volt, tudtuk, hogy nagyon sokáig nem fogjuk látni egymást. Könnyes szemekkel beültem a taxiba, letekertem az ablakot és integettem neki, visszaintett és már vissza is ment a szállodába. Alig egy tiz perce voltam úton máris kaptam egy sms-t. Bill volt az, tehát megtalálta a telefonszámomat, otthagytam neki a szobánkban a kis éjjeliszekrényen. Remegett az ujjam miközben megnyomtam a "megtekint" gombot.

"Petra! I know that we will meet rarely, but I would like to be left with you. I promise, that the kind I can only often I go away to you and I call you every day. I ask you then send your title! I love you! Bill"

(Petra! Tudom, hogy ritkán fogunk találkozni, de én veled szeretnék maradni. Megígérem, hogy amilyen gyakran csak tudok elmegyek hozzád és minden nap felhívlak. Kérlek majd küldd el a címedet! Szeretlek! Bill)

Visszaírtam neki, elküldtem a pontos címemet, és próbáltam erősnek tűnni, bár felesleges hisz tudom, hogy az ő nyakában sírtam és ő vigasztalt. Már épp elkezdtem azon agyalni, hogy mit fogok mondani anyának. Vajon mit fog szólni ahhoz, hogy ilyen sokáig fel sem hívtam és még egy vacak üzenetet sem küldtem neki. Huh, nehéz lesz otthon mindenre tökéletes magyarázatot adni. Megállt a taxi, körbenéztem és megláttam az állomást, rengeteg ember volt a bejáratnál, jöttek kifele és mentek befelé, ránéztem az órámra és kicsin múlott az, hogy nem kaptam szívrohamot, másfél perc múlva indul a vonatom. Fejvesztve kaptam ki a bőröndjeimet a csomagtartóból, odadobtam a sofőrnek a pénzt és már rohantam is. A peronon a hatalmas tömegben lassan verekedtem át magamat a harmadik vágányig. Épp, hogy fel tudtam szállni a vonatra. Leültem egy üres helyre, feltettem a csomagjaimat a tárolóra és bedugtam a fülembe az mp3 lejátszóm fülesét. Lehunytam a szemem és csak Billre tudtam gondolni. Láttam magam előtt az arcát, ahogy csillognak a szemei, a huncut mosolyát, a fekete borzos haját. Eszembe jutott az első csókunk, az ahogy simogatta a vállamat, ahogy a vállamra tette a fejét és a búcsúcsókunk is. Gondolataimba merülve utaztam, csak az zökkentett ki, hogy a vonat lefékezett. Lekászálódtam a vagonról és sikeresen megbotlottam és orra estem. Az állomás előtt már várt Emma, az autójának dőlve keresett a tömegben. Odaintettem neki, amint elég közel voltam hozzá a nyakába ugrottam és megöleltem.

- Szia! Nyugodj meg! Ki fogok találni valami megoldást, de most menjünk mert egy csomóan minket néznek! -mondta Emma. Körbenéztem és tényleg minket bámult egy csomó lány. Gondolom látták az újságokat.

- Nyugodt vagyok! Már kezdek beletörődni a dologba. Csak még nem tudom, hogy fogom kimagyarázni a dolgot otthon. Biztos, hogy anyáék nem tudnak semmiről, mert ők nem olvasnak újságot, de valami válasszal elő kell rukkolnom.

Beültünk az autóba és meg sem álltunk Emma lakásáig. Kiderült, hogy úgy elröppent az idő, hogy holnap délután jönnek haza a fiúk és utazunk vissza Debrecenbe. Ledobtam a bőröndjeimet és lesiettem a konyhába segíteni Emmának.

- Beszélhetek veled? -kérdezte

- Persze! -próbáltam az arcomra erőltetni egy mosolyt és leültünk az ebédlőben

- Nagyon bele vagy habarodva abba a Billbe?

- Igen! Annyira szeretem és mégis mindenki ellenünk van! -mondtam

- Hogy érted ezt? Mindenki?

- Hát a menedzsmentje, a bátyja, Dávid és az én bátyám is.

- Hát a bátyád lehet, hogy azt mutatja, hogy ellenetek van, de tudnod kell arról, hogy falaz neked!

- Micsoda? -teljesen elámultam, ez tuti, hogy nem igaz, vagy ha az is akkor valami bakija fix, hogy van a dolognak.

- Figyelj! Mióta elküldted neki azt az üzenetet minden egyes nap ír egy sms-t a telefonjáról, a te nevedben. Azt a szöveget adta le nekik, hogy elhagytad a telefonod töltőjét és ezért írsz az övéről.

- Úristen! Fantasztikus bátyám van! Annyira hálás vagyok neki! -lelkendeztem

Ezután részletesen kifaggatott mindenről. Este elmentem fürödni és amilyen korán csak tudtam lefeküdtem aludni. Írtam egy jóéjt üzenetet Billnek, de nem vártam meg a választ, kikapcsoltam a mobilomat és eldobtam valahova az ágy végébe. Reggel már korán felkeltem. A délelőtt hamar eltelt. Délután négyig háromszor beszéltem Billel, vissza kell utaznia Németországba, ott kell maradnia kb két hétig, utána viszont eljön hozzám, de nem tud sokáig maradni. Este hétkor értek Tihanyba a fiúk. Nem beszéltünk sokat, csak bedobtuk a cuccokat a kocsiba és már indultunk is haza. A bátyámmal az úton nagyon sokat beszéltem, megmutatta az üzeneteket amiket küldött anyunak és elmondta, hogy nincs ellenünk, csak azt szeretné, hogy nagyon vigyázzak magamra. Az úton elaludtam, megnyugtató volt újra érezni Patrik illatát, és jó volt tudni, hogy mellettem van.

9.rész: Otthon, édes otthon

Valamikor kora hajnalban értünk haza. Hullafáradtan dőltünk be az ágyba és délig fel sem keltünk. Miután kimásztam az ágyból és elkészültem, nem húzhattam már tovább az időt.Beszélnem kell anyáékkal, bár fogalmam sincs arról, hogy mit fognak a dologhoz szólni. Jobban mondva tudom, hogy mit fognak szólni, ki lesznek akadva, amin nem is csodálkoznék. Elindultam lefelé, abban reménykedve, hogy mind a ketten itthon vannak és nem kell kétszer felvázolnom a helyzetet. Hál' istennek már nem csak reménykednem kellett, mivel meghallottam apa telefonjának a hangját. Odalent minden úgy indult, ahogy azt megszoktam, anya már a konyhában sertepertélt, apa pedig a számitógépet bűvölte. Nem birtam reggelizni, ha csak a következő beszélgetésre gondoltam apró dióvá rándult össze a gyomrom. Leültem az ebédlőbe és odahivtam őket magamhoz.

- Anya, apa! Gyertek egy kicsit, szeretnék veletek beszélni! -már reszketett a kezem, hiszen kizárt, hogy tudják, hogy miért szeretnék velük annyira beszélni.

- Hallgatjuk! -mondta apa

- Mit szeretnél mondani? Baj van? -kérdezte anya

- Nem, nincs semmi baj, viszont egy elég komoly dologról szeretnék veletek beszélni! -mondtam

- Na, mi történt? Csak nem bepasiztál? -viccelődött anya

- Öhm...de! -vágtam rá kicsit zavartan, természetesen fülig elvörösödtem

- Ettől féltem én! -szólalt meg apa

- Figyeljetek! Egy nagyon rendes, aranyos srácról van szó! -próbáltam megnyugtatni őket, de azon voltam, hogy minél később kelljen elmondanom, hogy pontosan kiről is van szó.

- Hol ismerted meg? Hogy hivják? És egyáltalán mennyi idős? -kérdezte anya, egy jó nagy adag aggodalmat véltem felfedezni a hangjában.

- Siófokon ismertem meg. -kezdtem volna el a mondókámat, de máris félbe szakitott anya

- Szóval ennyire vigyázott rád Dominik! Ki is ez a fiú pontosan? -kérdezte anya szigorúan. Ekkor meghallottam Bill hangját a háttérből, megfordultam a széken, a viván épp a Rette mich videoklipje ment, bár még egy számukat sem hallottam.

- Ő -mutattam a tévé képernyője felé és elmosolyodtam. Teljesen lebilincselt a klip. Bill teljesen hitlesen játszotta benne a szerepét. Elmagyaráztam nekik mindent és miután megnyugodtak, már ők is kiváncsik voltak arra, hogy milyen is ő való